Amikor valakit felvesznek a szemináriumba, egyben felvételt nyer a Gál Ferenc Egyetemre is. A világi hallgatókkal együtt végezzük a tanulmányainkat, az egyetemen két szakon is tanulunk: teológus és hittanár-nevelőtanár szakon. A képzés öt éves, mely 2 filozófiai és 3 teológiai hangsúlyú évből áll.
Az egyetemen tanult tantárgyaink foglalkoznak a hit központi témáival (Fundamentális teológia, Dogmatika), a különböző erkölcsi kérdésekkel (Morálteológia), a Szentírással (Ószövetség és Újszövetség), a lelkipásztori feladatokkal (Pasztorális, Pasztorálpszichológia), szentségek témájával (Liturgika, Rítus), valamint a hitoktatással (Kateketika).
A szemináriumban mindenkinek saját szobája van, így lehetőség van a nyugodt és saját ritmusú tanulásra. A felsőbb évesek tapasztalataikkal segítik az alsóbb éveseket, ezáltal könnyű belerázódni az egyetemi életbe. A szeminárium nagy könyvtárral rendelkezik, melyben mindenki megtalálja a tanulmányainak és a személyes érdeklődésének megfelelő könyveket.
Lelkiség
Amikor valakit az Isten a papságra hív, akkor nemcsak mások szolgálatára hívja, hanem arra is, hogy mély és élő kapcsolata legyen Vele. Ez az alapja annak, hogy valaki hiteles és jó pap legyen. A papságra való készület egyik fontos alappillére az imádság. A szeminárium napirendjében ezért megtalálhatók az imádságnak mind a közösségi, mind az egyéni lehetőségei.
Minden nap közösen veszünk részt a szentmisén, illetve együtt imádkozzuk a zsolozsmát (az egyház állandó, folyamatos imádsága). A spirituális atya, aki a lelkiéletért felel, reggelente rövid prédikációban – amit punktának nevezzünk – ad elmélkedéseinkhez szempontokat, hogy mire figyeljünk az Istennel való kapcsolatunkban. Minden héten csütörtök este egyórás szentségimádást tartunk.
Havonta egy hétvégén – péntek estétől szombat délig – van egy rekollekció. Ez tulajdonképpen egy minilelkigyakorlat. Lehetőség arra, hogy a hétköznapok forgatagából egy rövid időre kiszakadjunk és csak Istenre figyeljünk. Minden évben részt vesszünk egy hosszabb lelkigyakorlaton, melynek során egy hetet töltünk Püspökszentlászlón.
A kötött programok mellett hangsúlyozni kell, hogy a kápolnába bármikor be lehet menni imádkozni, akár reggel, napközben vagy éjszaka is. Hiszen a zsoltárossal együtt valljuk: „Minden forrásom Belőled fakad” (Zsolt 87,7).
Közösségi élet
Szemináriumunk közösségi élete nagyon gazdag. Általában a hétvégéken van lehetőség különböző közös programokra, hiszen hét közben lefoglalnak a tanulmányok. A péntek estét közös filmnézéssel szoktuk tölteni. Van, hogy mély mondanivalójú filmet, máskor pedig egy vígjátékot nézünk meg. A szombat este közös programja a társasozás. Ezek az esték jó hangulatban szoktak telni, gyakori elemek az Activity, a Dixit és a Bang nevű társasjáték. A filmet és a társast is nagy beszélgetések kísérik.
A hétköznapi programok mellett kiemelt helyet foglalnak el a szeminárium életében a közös ünnepek. Egymás születés- és névnapját közösen üljük meg. A liturgikus ünnepek alkalmat adnak számunkra a közös imára, az ünnepi étkezésre és a kötetlen beszélgetésre. A nemzeti ünnepekkor pedig közös műsorral szoktunk emlékezni. A különleges alkalmak közé tartozik Szent Miklós ünnepe is. Ekkor nemcsak görög-katolikus szertartáson veszünk részt, hanem egy műsor is része a napnak. A Miklós napi műsort egy-egy évfolyam adja, vicces jeleneteket adnak elő, kisfilmeket készítenek, humoros történeteket elevenítenek fel.
Ebben az évben a szerda estét is közösségi programmal dobtuk fel, hogy a hétköznapok forgatagában is legyen egy kis időnk megállni és egymásra figyelni. Egy jó tea mellett szoktunk beszélgetni aktuális témákról, melyek a hittel, egyházzal és önismerettel kapcsolatosak. A közös beszélgetést egy félórás szentségimádás követi, ahol a papi hivatások születéséért imádkozunk.
Programok
A tanév során számos program van, melyen részt veszünk. Tevékenyen bekapcsolódunk a Szeged-Csanádi Egyházmegye programjaiba. Jelen vagyunk a Szent Gellért Napon, a Ministránstalálkozón, az Óföldeáki Zarándoklaton és az Egyházmegyei Nyári Táborba.
A képzésünk része a gyakorlat is. Első két évben szociális intézményekbe megyünk félévente 2-3 hétvégén. Így volt lehetőségünk bepillantást nyerni kórházba, idősek otthonába és még a börtönben is jártunk. Harmadévtől kezdve plébániákon töltjük a gyakorlati hétvégéket, ahol lehetőségünk van megismerkedni a lelkipásztori munka rejtelmeivel.
A kikapcsolódás fontos része a kirándulás is. Néhány alkalommal egynapos kirándulásra indulunk, hol kisbusszal, hol biciklivel, hol pedig csónakkal. A tanév során egy többnapos kirándulásunk is van. Jártunk már Erdélybe, a Délvidéken, valamint Brenner János boldoggá avatásán. A legnagyobb élmény pedig a Szentföldi zarándoklatunk volt. Jártunk többek között Betlehembe, Názáretbe és Jeruzsálembe.
Hogyan lehet jelentkezni?
Elsőként írj egy levelet a püspöködnek (6720, Szeged, Aradi vértanúk tere 2.), amelyben a felvételedet kéred. Mellékelj egy részletes, kézzel írt önéletrajzot, az érettségid fénymásolatát, a plébánosod ajánlását, illetve a keresztleveledet. Ha mindezeket elküldted, akkor a püspöki hivatal hamarosan fel fogja venni Veled a kapcsolatot, és tájékoztat a felvételi eljárás további menetéről.