Elöljárók

2007-ben nevezett ki rektornak dr. Kiss-Rigó László püspök úr a szegedi Szent Gellért Szemináriumba. 1992-94-ig már, mint lelki igazgató (spirituális) működtem a kispapok között. Ezt megelőzően 1977-1984-ig mint papnövendék tartózkodtam a Szemináriumban. Ebben volt két év katonaság is Marcaliban (1977-79). Így összesen 24 éve élek a Szeminárium közösségében. Harmadik osztályos koromban megkérdezték tőlem a rokonok, hogy mi leszel, ha nagy leszel. Én azt feleltem, hogy pápa. Nagyon megsértődtem, hogy a felnőttek kinevettek. Azóta már lejjebb adtam, és a plébánosi feladatot céloztam meg. De sajnos a püspök úr fölé lőtt az elképzelésemnek. Azt a feladatot kell végezni, amivel megbíz a püspök, az az Isten akarata.

Publikációs lista

Szeretem a kovászt. Élet van benne. Vigyázni és figyelni kell rá. Akkor tanultam meg mindezt, amikor elkezdtem nevelni az első kovászomat, majd kenyeret sütöttem vele. Megtörtént végre az, ami sok évvel ezelőtt, a hivatásom kezdetén lángra gyújtotta a szívem. Akkor az atya a hittanórán egy olyan misszionáriusról beszélt, aki hosszú éveken át azért dolgozott, hogy a nyomornegyed közepén pékséget építsen és kenyeret süssön a családoknak. Ez az életpélda elég volt ahhoz, hogy elinduljak. 2002-ben szenteltek pappá, és bizony volt hogy csak parázs maradt, de a közel húsz év alatt Isten mindig gondoskodott gyújtósról. A szemináriumi évek életem nagyon szép időszakához tartoznak. Örültem és szerettem itt lenni. A plébániai élet során sokat adtak a közösségek, személyes kapcsolatok és barátságok, az ifjúsági csoportok, evangelizációs programok... Szeretem az egyházat és az egyházmegyémet minden szeplőjével együtt. Jó vele és benne lenni, szolgálni és munkálkodni. Jelenleg prefektusként a tanulmányok és a közösségi programok szervezése, valamint a ház és a közösség “mozgásban tartása” a feladatom.

Szemináriumunk mellett áll, a Dömötör-torony, Szeged legidősebb templom-tornya. Ez az épület a 11. század óta, közel ezer éve, szent térként az Istent keresők számára ad helyet a vele való találkozáshoz. Mint spirituálisnak, hasonló a feladatom, mint minden templomnak: teret adni az Istennel való kapcsolat megéléséhez. Elsősorban azok mellett lenni, segíteni, akiket apostolainak, papjainak hívott. Felfedezzék és ápolják magukban azt a belső teret, ahol Isten jelen van és őrizzék meg a lendületüket, vágyukat, hogy az egyházközségeket, közösségeket szolgálva együtt is megtapasztalják az ő közöttünk, velünk élését. Abban a szövevényben, ködben, amelyben van a világ, és amely mindannyiunkra hatással van, újra és újra visszataláljunk a Szent terébe, tudatosítsuk; kihez tartozunk, ki ad nekünk ehhez erőt és mire hív bennünket az ő Lelke által.